kav12 2010.06.20. 21:08

2010. 06. 19. PART 2.

Sziasztok!

Bocsi, hogy tegnap nem voltam, de valahogy elfelejtettem :Đ

Szóval, elmentünk a temetőbe, és ott kigyomláltuk a nagypapa körül a gyomokat, tettünk új, friss, avagy vett virágokat, majd szépen beültettük őket. Utána elmentünk az Emi mama sírjához, az apám anyjáéhoz, és ott is megcsináltuk ugyanazt, amit a nagypapáénál (az anyám apjáénál). Utána meg mentünk a dédihez, aki az anyai ágon lévő nagyapám anyja volt, de őt elhamvasztották, így őt csak megnéztük. Javarészt őket ismertem azok közül, akik halottak, mivel az apám apja még akkor halt meg, amikor az apám 18 éves volt, és mást nem is nagyon tudok felsorolni. A nagypapa most pénteken lesz három éve, hogy meghalt. :( Viszont akkor nem érek rá, mivel beiratkozás lesz a VMG-ben. (Vörösmarty Mihály Gimnázium). A temetőtől jövetben, bementünk a Lidl-be, persze csak fagyiért, erre vettünk még pár dolgot, ahogy a szokásunkhoz illik :Đ Ja, nem mondtam, hogy a szüleimmel mentem a temetőbe, ami elég nagy szó, hiszen 7 éve elváltak. De a nagypapa temetésénél újra szóba álltak, bár előtte nem haragba voltak egymással, hanem... amolyan "csendes üzemmódban" voltak, amikor egymás közelében álltak. Szóval jól telt ez a nap is, és kicsit későn feküdtünk le :P Feliratkoztam a fictions.hu oldalra, ahol saját történeteket lehet feltenni, bár oda az enyémek nem igen illenek :S mivel javarészt Star Warsos, és oda nem pont fanfictionöket várnak :Đ Akkor kezdtem egy új regényt, annak is az első fejezetét, és oda felraktam... volna, de nem ment. Így ma is megpróbálom, nem sokára.

A Lidl-ben a szokásos fagyiaimat vettem: pár csokis tölcsérest. Elmentünk a beépített pékség mellett, ahol 25 Ft-ért nagyon friss (még nagyon forró) zsömléket árultak, és vettünk 2-t. Persze pár 10 Ft-osat is vettünk, ami nem friss, és szerintem szállítják oda :P

Otthon jöttem rá, hogy megzúzódott a mutatóujjam, még focizás közben :S még most is egy kicsit fáj, de a borogatás segít :Đ érdekes: gépelés közben olyan, mintha semmi baja nem lenne :Đ

Kb ennyi lenne a tegnapi napom, és ma még jövök, sziasztok!

Kav12

A bejegyzés trackback címe:

https://kav12.blog.hu/api/trackback/id/tr872096472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása