kav12 2010.06.20. 21:29

2010. 06. 20.

Sziasztok!

Ahogy ígértem, még egy bejegyzést hoztam ma!

Ma, reggel, megkértem apámat, hogy úgy keltsen, mint óvodás koromban xĐ :Đ :D :) Szóval úgy tetettem, mintha aludnék, őa a gépen meg bepötyögte a youtubeon a Vissza a Jövőbe című filmnek a főcímdalát. Ám ehelyett egy csomó hülyeséget kapott, de végül megtalálta. Régen mindig így ébresztett, még kis koromban, így sosem sírtam :) Elvitt az oviba, ami egy sarokkal odébb volt, és bementünk útközben a sarki ABC-be, ahol vettünk mindig csokit, ami rendszerint Mars vagy Snickers volt. Így felkeltünk, és mára nem volt tervezve semmi program, ezért kockultunk :P xĐ Utána megjelent a mama (anyám), és mondta, hogy jól érezte tegnap magát, és ma megy a nagymamához. Mentem vele, és a buszon (20-ason) megbeszéltünk pár dolgot, pl a körömrágásom, a zúzódásom, stb... Amikor odaértünk, leültünk ebédelni (otthon reggeliztem), ami nagyon finom volt. A szokásos nagymama-főztje, a szokásos, vasárnapi ebéd: mennyei húsleves, és amásodik házilag készített rizi-bizi, melyet mi keverhettünk össze (a borsót, és a rizst). Hozzá vot rántott csirkehús, és máj baconbe tekerve. Ha ettetek, biztosan most összefut a szátokban a nyál xĐ Bár sokan vannak, akik nem szeretik a májat :( :S Mindegy, ízlések, és taslik... avagy pofonok :Đ Ott voltunk kb 3 órát, és TV-ztem, és persze köszöntem a nagybátyámnak, Tibinek. Mikor onnan eljöttünk, elmentünk a másik anyám felöli nagybátyámhoz, Zsolthoz, akinek van a felesége, Timi, és négy gyermeke: Jonatán, a legidősebb fiú, 13 éves, Ráhel, aki 10 éves, Áronka, aki 3,5 éves, és Hanna, aki 7 hetes. Olyan édes, az első 10 percben vele foglalkoztam. Természetesen minden baba imádja a csillogó szemüveget, és az övtáskámat is hamar megtalálta :P Utána a kicsikkel párnacsatáztunk a galérián, de előtte a Zsolt megmutatta a legfrissebb festményeit. Nagoyn szépek, én, amikor még nem tudtam, hogy festő, és ő készítette, azt hittem, fénykép! De komolyan! Az erdők és fenyvesek az ő műfaja festés közben, de mutatott egy meztelen nőt is! xĐ Párnacsatázás után mentünk el, és vagy 20-25 percet kellett várni a 99-es buszra! :@ nagyon dühösek voltunk, még a nap is égetett :Đ Én meg hámlottam, még a múltkori fürdőzés miatt, amikor kissé legégtem :P végül elmentünk az anyai ágon lévő féltestvérem apjához, ahová anyám mindig benéz. Most ott volt az Erus ( a féltesóm), és még az Anikó két kisgyereke is, a Junior, és a kis Anikó. A Junior, éppen akkor született (napra pontosan, de nem ugyanabban az órában), mint az Áronka. Ott is voltunk egy kicsit, majd a mamának sietnie kellett, hogy elkapja a 6 órási buszt, ami levitte Apcra őt, a kis Erikát, a Junit, és a két Anikót. Így én hazamentem, és itthon kaptam ide is eegy kratív blogger díjat Wiltől, amit nagyon köszönök :Đ Néztem egy kis RPCJS-t, és jókat röhögtem xĐ Aki nem tudja mi az: Rossz PC Játékok Sorozata. Ez szintén egy blog, Hrutka Pál vezeti, művésznevén: freddyD Utána felnéztem ide, az írásaimhoz, majd sorbalátogattam a tásoldalaimat, meg persze a CW blogot, ahol megnéztem a Lightsaber Lostot szinkronosan. Így azt mondhatom, jól sikerült a napom :Đ

 

 Kreatív Blogger Díj:

Meg kell köszönni.
Köszi még egyszer, Wil! :P

A logót ki kell tenni a blogomba.
Ha van ez a díj, hát persze! Miért is dugnám el?

Be kell linkelnem, akitől kaptam.

Wilwarintól  kaptam, a CW-s oldaláról!

Írnom kell magamról hét dolgot.
Oké...

1.: Rágom a körmöm :(

2.: 5,5 éves korom óta vagyok Star Wars rajongó. Az is úgy kezdődött, hogy nem engedték megnézni az 5-öt xĐ és amikor azt megnéztem, akkor az nagyon tetszett xĐ

3.: Rágom a körmöm, amiről le akarok szokni :S

4.: Ebben a pillanatban is rágom a körmöm, OÁÁ! ;-O

5.: Szeretek írni, olvasni, főleg másokét :Đ

6.: Péntek 13-án lettem 13 éves :P

7.: Az anyám szerencseszáma a hetes.



Tovább kell adnom 7 embernek.
oké, ha már eddig 7 volt :P

Be kell linkelnem őket.
Ez csak természetes :Đ

Megjegyzést kell hagyni náluk.
Különben hogy jutna el hozzájuk? :P


A Kreatív blogger-díjat tovább/át szeretném adni a következő hét személynek, amiért annyi mindent olvashattam náluk, vagy annyi minden van a honlapjukon. Köszönöm szépen nekik!

SuperGalaxys

Wilwain (személyes oldala)

Becks

ffixer

Bridge

Commander Bly

NeSson

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kav12.blog.hu/api/trackback/id/tr332096540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.06.21. 11:35:02

Bocs, hogy ennyire nem vagyok képbe, de akkor ezt a díjat hogyan kell átvenni? Csak mert írtad az oldaladon, hogy itt vegyem át.

kav12 2010.06.21. 12:25:17

egyszerűen kimásolod a képét, átteszed a blogodba, és betartod a szabályokat:P Am ha egyszer már megcsináltad, akkor nem kell megint hét embernek elküldened :Đ Csak jelezd xĐ

SuperGalaxys · http://clonestories.blog.hu/ 2010.06.21. 13:17:45

@kav12: A te nagybátyád is Tibi? Az enyém is XD

kav12 2010.06.21. 15:31:41

akk lehet, hogy uncsitesók vagyunk ? :P
süti beállítások módosítása