kav12 2010.06.18. 13:15

2010. 06. 14.

Sziasztok!

Ma hétfő volt, és ballagás 10 órakor a sulinkba. (mármint én ballagok 8.-ban) Ma adtuk elő a felső tagozatosoknak, pénteken pedig az alsósoknak. Azzal kezdődött a napom, hogy fekete zoknit kellett keresnem, mivel előző este nem kerestem :Đ Utána nem tudtam, hogy mikorra kell bemenni, így bementem negyed kilencre, majd kiderül, hogy 9-re kell bejönni. Még csak 7:50 volt, így haza indultam (kb negyed óra az út az iskolától hazáig). Felhívtam a Balázst, és megmondtam neki, hogy ne jöjjön be, mert 9-re kell menni. Én itthon kiolvastam volna a Kirajzást, ám maradt 5 oldal. :Đ Így bevittem az iskolába a könyvet. Ám hallottam, hogy esik az eső, ám amikor esernyővel kimentem, elállt. Így nem vittem esernyőt, és elindultam. Épenhogy csak csepergett, annyira, hogy a buszmegállóig (az utcánktól a [píííp] busz megállójáig kb 5 perc, tehát nem kevés) összesen kb 10 csepp, ha rámesett. Így jól gondoltam. Mikor odaértem, vettem a büfében egy fél literes ice tea-t, és egy szendvicset. Háromnegyed kilenc múlt öt perccel. Aztán, gondoltam, beugrok a konyhára, hogy hozzak két sárga ("arany") poharat, és egy kancsót, ami az egyik előadásunkhoz kellett. Közben a Balázs felhívott, hogy 9-kor kezdődik az előadás, és siessek, mert félretájékoztattak. Ekkor felkaptam a két poharat, és a kancsót, majd két perc múlva (a földszinten voltam) felhív, hogy megviccelt, mivel kaptunk egy lapot, amin mindenkinek a tel.száma, és e-mail címe fenn van, és mindenki, aki azon rajta van (az egész osztályt magyarul) felhívták, és valahogyan megviccelték. Így mondtam, hogy majd még visszakapja. Utána a ruhákért mentünk a kis angol terembe (nincs is nagy, de azért ez kicsi xĐ), majd fenn, a 3. emeleten a torna terem mellett átöltöztünk a Reneszánsz Megasztár előadásunkhoz, amiben én udvari bolond voltam. Saját előadás, mivel énekes osztály, ezért két-három mondat volt, az is a Tamás bácsié (zongorázott), mivel bemondta, hogy ki következik. Amikor az előadás előtt kinéztem az ablakon, zuhogott az eső :P:P A Boti megázott xĐ Pénteken azon törtük a fejünket... na mindegy, inkább nem mondom el, mert nem kicsiknek való (ne vegyétek sértésnek) xĐ xĐ xĐ xĐ Nagy egoista a Boti, és elárulta, hogy le****** magát (persze csak viccből), erre azt mondom, hogy egoszexuális... há' nem? há' de xĐ a metroszexuálist az azt tudja, hogy kicsoda, aki nézi a showder-klubot :P na, mindegy. Szóval, zuhogott az eső. A palotás volt a nyitás, amit az A-sok táncoltak, utána jött a Megasztárunk -.-' Nagyjából jól sikerült, bár az előadás után egy olyan háromnegyed órát próbáltunk, holnapra :@ utána jött asszem az A-sok prózai előadása, majd a mi Rómeó és Júliánk. Én abba Mercutio vagyok :P :P Az előadás alatt (lerövidítettük 1 órásra 2,5-ből) kiolvastam a Kirajzást xĐ Utána jött az egyik A-s fiú zondorázása (hogy mi át tudjunk öltözni a keringő ruhába), majd a rövidke képek, amik a próbákon készültek: miből lett a cserebogár? utána a keringőnk jött, és úgy megtapsoltak, hogy (mivel kettő fajtát gyakoroltunk be) a két keringő között szinte vastaps volt. :) Utána a közös éneklés, és majd megsültünk (kivéve az A-sok, mivel nekik nem volt jelmez magukon :@ :@) a frakkban, mellényben, válltömésben, ingben, hosszú, meleg, ünneplő gatyában, cípőben... szóval meleg volt. Majd Zsuzsa néninek volt képe azt mondani utána, hogy először a vendégek menjenek ki, pedig mi addig kb ötször kimentünk volna, mire azok megmozdultak :@ Szóval a B-s osztály (mi) nagyon haragudtunk :@ Az A-sok meg ott álltak, rövidgatyában, pólóban... mindegy. Erre azt tudom mondani: Jól jártak. Utána Zsuzsa néni megdicsért, majd átöltöztünk a megváltó ruhába, a sima öltözékbe, a mindennapi cipőbe, és gatyába, stb... Jah, és a keringő előtt volt a Jó tanuló, jó sportoló díj kiosztása, amit nem magyarázok el részletesen, mert hosszú lenne. Utána próbáltunk, mondom, háromnegyed órát a Reneszánsz Megasztárban, mivel valami nem tetszett Tamás bának :@ Utána lementünk a kis udvarba (itt sincs nagy, csak közepes :Đ), és pizzáztunk, meg piáltunk. Utána beszélgettünk, de főleg mindenki megkapta a nyakkendőjét (amit még most is magamon tartok a kövemmel együtt), meg a jegyét, amiben született. Én halak vagyok. Ezért kaptam egy jáde követ, ami a Halaknak a szerencsekövük. Ezt tartom még mindig magamon (a nyakamba lóg). Továbbá mindenki aláírta az osztályképemet. Jegyezzétek meg: ha még utáljátok is az osztályt, nyolcadikban, ha elballagtok, nagyon fog hiányozni nektek, mégha nem is mutatjátok :) Tehát minden percet élvezzetek ki ;-) Én is így voltam az utolsó erdei suliban :Đ úgy berekedtem xĐ na, mindegy. Szóval, a mai napom jól sikerült. Akármikor visszagondolok rá, mindig mosolygok, olyan jó volt.

A LÉNYEGET KIHAGYTAM!

Balázsnak úgy adtam vissza a kis viccét, hogy a Heni elhívott engem, és még pár gyereket biliárdozni. És azt mondtam a Balázsnak, hogy szerdán jön-e 10-re játszani (velünk, a Heniékkel). Ez mind igaz is volt, de direkt vigyorogtam :Đ Így azt hitte, hogy visszaadom, ezért nem jött :P:PPPPPPPPP Így nem hiszem, hogy jön, de holnap kiengesztelem annyira, hogy elmondom neki, hogy még nem kapta vissza eredetileg, mivel az igazat mondtam xĐ (ha értitek).

Szerk: Elfelejtettem leírni, hogy az egyik nővéremnek ma van a szülinapja! Mivel nem találkoztam, ezért iwiwen fel is köszöntöttem :)

Mára ennyit, sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://kav12.blog.hu/api/trackback/id/tr752091452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása